Mycoplasma és Ureaplasma fertőzések
Írta: Dr. Tisza Tímea és Dr. Ongrádi József
A különböző Mycoplasma fajok és a velük rokon Ureaplasma
urealyticum gyakran telepednek meg férfiak és nők urogenitális
szervrendszerében. Sokféle betegséget okozhatnak, bár egyrészt
ezen mikrobák különleges tulajdonságainak nehézkes vizsgálhatósága,
másrészt a felmérések során a kontrollokban is gyakran észlelt
baktérium hordozás miatt több kórképben egyelőre csak feltételezni
lehet szerepüket.
1. A kórokozó
A Mycoplasmák és Ureaplasmák a baktériumok Mollicutes (mollis=
lágy, cutis= bőr) osztályának Mycoplasmatales rendjébe,
ezen belül a Mycoplasmataceae család Mycoplasma ill. Ureaplasma
nemzetségébe tartoznak. A Mycoplasma nemzetség kb. 100
faja közül 12-13 faj fordulhat elő emberben. A légúti fertőzéseket
okozó M. pneumoniae kivételével a M. hominis, M. genitalium,
M. fermentans, M. primatum, M. spermatophilum, M. penetrans
legfontosabb élőhelye az urogenitális traktus, bár a különbség
nem kizárólagos (Szabó, Rocha). A M. hominis megfelelője
patkányban és egérben a gyakran vizsgált M. pulmonis, amely
egyaránt kolonizálja az állatok felső légutait és húgyivarrendszerét
(Rocha).
Ezek a baktériumok a legkisebb (0,3-0,8 μm), önálló életre
és szaporodásra képes, mesterséges táptalajon tenyészthető
mikroorganizmusok. A többi baktériumtól elsősorban abban
különböznek, hogy nincs merev sejtfaluk, ezért Gram szerint
nem is festhetők. Érdekes módon, Gram pozitív ősökből fejlődtek
ki. A sejtfal hiánya miatt igen változatos (gömb, tojásdad,
fonal, gyűrű) alakúak. Csillójuk, spórájuk sincs. A mikrobát
borító sejtmembrán igen esendő a környezet hatásaival szemben,
ezért még az élettani sóoldatban és bouillonban is hamar
elpusztulnak. A többi baktériummal és az Ureaplasmákkal ellentétben
a Mycoplasmák ellenállók tallium acetáttal szemben, amely
a táptalajba keverve igen jó szelektív tenyésztésüket teszi
lehetővé (Szabó).
A Mycoplasmák genomja pici, 0,58 és 1,35 megabázis (Mb) közötti.
Génszerkezetük jellegzetessége egyes szekvenciák ismétlődése
(simple sequence repeats, SSR) a genom akár egymástól távoli
helyein is. Ezek homológ rekombináció során keletkezhettek,
s fontos szerepük van a Mycoplasmák törzsfejlődésében és
pathogenitásában az adhezinek kódolása révén. Az ilyen gének
promotere akár 100 nukleotiddal előrébb is elhelyezkedhet
a gén start kodonjától számítva (Rocha). A M. genitalium
és U. urealyticum genomjának teljes bázissorrendje ismert.
A korábban egységesnek tartott utóbbi fajon belül a 14 szerotípus
(szerovariáns) géntérképezése alapján két fajt lehet elkülöníteni:
az U. urealyticum (U. urealyticum biovar. 2) fajba a nagyobb
genommal (0,88-1,2 megabázispár /Mbp/) rendelkező 10 szerovariáns,
az U. parvum (U. urealyticum biovar. 1) fajba a kisebb (0,75-0,76
Mbp) genommal bíró 1., 3., 6., és 14. szerovariáns tartozna
az újabb csoportosítás szerint. Az U. parvum invazívabb az
U. urealyticum szerotípusaival összehasonlítva (Martinez).
Az eddig ismertek közül legkisebb a 3. szerovariáns nukleinsava,
amely 751719 bázispárt tartalmaz. A G+C aránya mindössze
25,5%, amely alacsony arány jellemző a Mollicutes osztályba
tartózó mikrobákra (Glass).
Az U. urealyticum energiaigényének 95%-át az urea (hugyany,
karbamid) hidrolízisével nyeri. Ebben a folyamatban a más
baktériumok hasonló enziménél 30-180-szor hatékonyabb ureáz
enzime, egy ammónium transzporter (Amt) és egy F/F -ATP-áz
működik közre. Az ATP maradék 5%-a nem szénhidrátlebontás,
hanem feltehetőleg szubsztrát foszforilálás révén keletkezik
(Glass). A M. pneumoniae és M. genitalium genomjával ellentétben
az U. urealyticum örökítő anyagából hiányoznak a purin- és
pirimidinbázisok anyagcseréjéhez szükséges gének, pl. a dUTP-áz
génje (Glass). Fontos és a diagnosztikában differenciáló
biokémiai próbaként felhasználható tulajdonságuk, hogy a
M. fermentans glukóz bontására, M. hominis arginin bontásával
ammónia termelésére képes (Szabó). Anyagcseréjük rendkívül
leegyszerűsödött, ezért erősen függnek a környezetükben felhasználható
tápanyagoktól. Emiatt nagyon sok, eddig ismerten 28 transzportáló
fehérjével rendelkeznek. Közülük három Fe és haemin transzporter.
Ureaplasmákban a vasra a NADH oxidáz hiányában a légzésben
van szükség, míg Mycoplasmák esetében a vas a sejtmembránban
halmozódik fel (Glass). Az Ureaplasmák 5 fehérjéje tekinthető
virulencia faktornak: ureáz, immunglobulin-A (IgA) proteáz,
foszfolipáz A és C, MBA valamint a hidrogénperoxid termelésének
enzimei. Az IgA proteáz a felső nemiszervek nyálkahártyáján
az immunrendszert gyengíti. A foszfolipázok pedig feltehetően
a prosztaglandin termelésének megváltoztatásával koraszülést
indíthatnak meg. Bár sem az IgA proteáz, sem a foszfolipáz
molekulákat nem mutatták még ki a baktériumból, génjeik jellegzetes
bázissorrendjének jelenléte a genomban igen valószínűsíti
termelődésüket. Még csak kb. 30 féle enzimtevékenységet tudtak
kimutatni U. urealyticum sejtjeiben, a továbbiak meglétére
a sajátos bázissorrendel rendelkező gének összehasonlító
elemzésével lehet következtetni. A hidrogénperoxid termelődése
felelős a Mycoplasmák haemolyzáló képességéért, míg Ureaplasmák
esetében enzimhatás eredménye ugyanez a jelenség.
Az Ureaplasmák genomja 613 fehérjét és 39 RNS-t kódoló gént
tartalmaz (Glass). Az előbbiek közül csak 324 azonos a M.
hominis és M. genitalium hasonló génjeivel. Az utóbbiak génjei
csaknem azonosak, de a M. pneumoniae még több közbeiktatott
génnel is rendelkezik. Az U. urealyticum 76 olyan fehérjét
kódoló génnel rendelkezik, amely hiányzik a Mycoplasmákból,
és amelyek elsősorban az ureahidrolízist követő ATP-szintézisben
játszanak szerepet. Ezek teszik lehetővé, hogy az Ureaplasmák
egyaránt jól megélhetnek az urogenitális rendszer alsó ill.
felső részében. Az Ureaplasmákból hiányzanak a más prokaryotákban
megtalálható hő-shock-, chaperonin- és a sejtosztódást irányító
fehérjék (Glass). A hidrogénperoxid és szuperoxid gyökök
a gazdasejtek membránját károsítják. Sejtkultúrákban ugyan
megfigyelték, hogy pl. a M. penetrans endonukleáza kromoszóma
rendellenességeket és sejttranszformációt is okozhat, de
ezeknek a szervezetben való kialakulása kérdéses (Uusküla).
A Mycoplasmák ún. csúcsszervecskékkel, fehérje tüskékkel
rendelkeznek, amelyeknek a gazdaszervezet sejtjeihez való
tapadásban van szerepe, ezért a légutak és a húgy-ivarrendszer
hámfelszíni élősködőiként tartjuk számon őket. Ezen csúcsszervecskék
adhezin fehérjék csoportjaiból épülnek fel, s az őket kódoló
gének rekombinációi eredményezik az egyes Mycoplasma fajokon
belüli antigénvariánsokat (Rocha). Az egyes fajokon belül
a fő immundomináns antigének más-más fehérjén lehetnek: adhezin
a M. pneumoniae esetében, Mgp adhezin M. genitaliumban, MBA
lipoprotein U. urealyticumban, Vsa lipoprotein M. pulmonis
esetében. Számuk és változataik igen eltérőek lehetnek az
egyes izolátumokban. Feltehető, hogy ezen antigének variációi
szabják meg, hogy az illető baktérium a szervezet mely szöveteit
tudja kolonizálni (Rocha). A M. genitalium Mg307 és a M.
pneumoniae Mp405 lipoproteinjei bár összességükben 65% aminosav
homológiát mutatnak, de az előbbi génjében az AGT kodonok
imétlődése, az utóbbiban pedig a 16 nukleotidból álló poly-alanin
SSR génen belüli ismétlődő szekvenciák transzkripciós represszorként
más-más módon szabályozzák a gének kifejeződését. A környezeti
szelekciós nyomás ellen, más baktériumokhoz hasonlóan, a
Mycoplasmák is fázis- és szekvencia variációkkal alkalmazkodnak.
Nagy mutációs képességük további oka egyes DNS-javító mechanizmusok
hiánya, melynek következtében eltérő szekvenciák között is
gyakran alakulhat ki rekombináció. A Mycoplasmák specifitás
(S), metiláz (M) és endonukleáz (R) meghatározó géncsoportjai
is hipervariábilisak. Az RMS szekvenciák géntermékei a gazdasejt
DNS-ének lebontásában is részt vehetnek az apoptosis folyamatában
(Rocha). A Mycoplasmák változékonyságát az is jól mutatja,
hogy a M. genitalium és M. pneumoniae genomjában a hosszabb
ismétlődő szakaszok 6-17-szer gyakrabban fordulnak elő, mint
pl. Bacillus subtilis genomjában (Rocha).
Számos megfigyelés utal arra, hogy ezen kórokozók az immunrendszer
és az antibiotikumok pusztító hatásától védve perzisztálhatnak,
sőt szaporodhatnak is egyes sejtekben (Uusküla). A M. penetrans
és M. genitalium a fent említett csúcsszervecskékkel, a M.
fermentans, M. hominis és további fajok pedig irányított,
sejtreceptor-közvetített módon, clathrinnal bélelt endocytotikus
vakuolumokban jutnak a sejtek belsejébe, s következményesen
nekrózist okoznak (Uusküla). A spermatogenezis sejtjeiben
ellenben apoptózist válthatnak ki, amely hozzájárulhat férfiak
terméketlenségéhez (Shang). Az emberben és állatokban okozott
betegségeik jellege arra utal, hogy az általuk kiváltott
károsodás nem a Mycoplasma vagy Ureaplasma sejtalkotórészek
közvetlen toxikus hatásának a következménye, hanem immunmechanizmusokon
alapszik (Uusküla). A sejtfal hiánya egyben a lipopoliszaccharidok
hiányával is együtt jár, ugyanakkor a sejthártyában sokféle
variációban elhelyezkedő lipoproteinek mozaikszerű elhelyezkedése,
fázis illetve nagyságbeli változatai hozzájárulnak a gazdaszervezet
immunológiai védekező folyamatainak kijátszásához (Rocha).
A krónikus, perzisztáló fertőzésekben fontos szerep jut a
nem specifikus immunmoduláns hatásoknak is (Uusküla). Az
utóbbi időben a Mycoplasmáknak és Ureaplasmáknak az interleukinek
(IL) termelődésében okozott változásait vizsgálták. M. hominis
vagy U. urealyticum hordozó férfiak ondómintáiban az IL-8
emelkedett szintje mellett a tumor nekrózis faktor (TNF)-α,
IL-6 és interferon (IFN)-γ alacsony szintje inkább a tünetmentes
kolonizációt, mintsem a gyulladás meglétét bizonyítja (Pannekoek).
U. urealyticum antigénje fokozza patkányok alveoláris makrofágjainak
NO, indukálható NO szintetáz (iNOS) enzime és az NF-κB termelését,
amelyek tovább emelkednek IFN-γ hozzáadását követően, de
termelődésük csökken szteroidok hatására (Li/Yan). Hasonlóképpen,
U. urealyticum fertőzés serkenti koraszülöttek tüdő-makrofágjainak
és az emberi folyamatos monocyta kultúrának vascularis endothel
növekedési faktor (VEGF) és 1-es típusú intercelluláris adhéziós
molekula (ICAM-1) termelését, amelyek szteroidok hatására
visszaszorulnak (Li/Brauner). Mindkét kísérletsorozatban
leírtak hozzájárulnak a feltételezhetően az U. urealyticum
hatására idő előtt születettek krónikus tüdőbetegségének
kialakulásához (Li/Yan, Li/Brauner). A kórokozóképesség pontos
meghatározásában további távlatokat nyit az a mostanában
felismert tény, hogy az urogenitális rendszerben az interleukinek
termelésében az U. urealyticum hatására mutatkozó egyes változások
genetikai prediszpozíció alapján következnek be. A mikrobával
a hüvelyben kolonizált terhes nőkben az IL-1 receptor antagonista
(IL-1Ra) hüvelyi szintje közel kétszeresére emelkedett a
kórokozót nem hordozó egyénekéhez képest. Az IL-1Ra génpolimorfizmusát
tanulmányozva megállapították, hogy az IL-1RN*2 allélt hordozó
homozigóták 62%-a, az IL-1RN*1/IL-1RN*2 heterozigóták 47%-a,
míg az IL-1RN*1 allél homozigóták 34%-a volt kórokozó hordozó.
A Mycoplasmák, Ureaplasmák iránti eltérő fogékonyságot mutató
emberek további rizikótényezőit is célszerű lenne meghatározni,
a hordozás megelőzésének céljából.
2. Klinikai megnyilvánulások, tünetek
2.1. Klinikai megnyilvánulások férfiakban
Nongonorrhoeás urethritis
A nongonorrhoeás urethritis (NGU) a leggyakoribb szexuális
úton terjedő betegség férfiakban.
A nemzetközi szakirodalom adatai meglehetősen ellentmondásosak
atekintetben, hogy a különböző Mycoplasma fajok okoznak-e
egyáltalán nongonorrhoeás urethritist, illetve hogy non-gonorrhoeás
urethritisben szenvedő betegekből történő kimutatásuk esetén
etiológiai tényezőként vehetők-e figyelembe.
Taylor-Robinson és mtsai eredményei szerint a M. hominis
önmagában nem okoz NGU-t (Taylor-Robinson), és olyan férfiakban
gyakrabban mutatható ki, akik nem szenvednek NGU-ban, mint
azokban, akik ebben a kórképben szenvednek (Holmes).
A M. penetrans kórokozó szerepe nem ismert, emellett egyetlen
akut NGU-s férfiből sem lehetett kimutatni (Degushi).
U. urealyticum az egészséges férfiak 0-56%-ában mutatható
ki (McCormack, Hudson, Gambini), míg az urethritises betegek
5,6-42%-ából (Gall, Mazuecos).
Korábbi vizsgálatok az U. urealyticum szerepét feltételezték
NGU-ban, de máig nem tisztázott, hogy azon NGU esetekben,
amelyekből ureaplasmákat lehet kimutatni, milyen arányban
okolható valóban ez a mikróba a kórállapotért.
A legmeggyőzőbb bizonyítékokat az összefüggés fennállására
a humán kísérletes vizsgálatok hozták. Kísérletes inokulációt
követően tünetek jelentkeztek, az első sugár vizeletben gennysejtek
(polimorfonukleáris leukociták) jelentek meg, nagy számban
lehetett a mikroorganizmust kimutatni, és 6 napos minociklin
kezelést követően a tünetek fokozatosan megszűntek, majd
az Ureaplasma is eltűnt az első sugár vizeletből. Ezen, önkénteseken
végzett vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az U. urealyticum
betegséget okozhat a húgycsőbe való bekerülésekor, de ezt
tünetmentes kolonizáció követi (Taylor-Robinson, Taylor-Robinson).
Ez magyarázhatja azt a tényt, hogy egészséges férfiak húgycsövéből
miért lehet olyan gyakran ureaplasmákat kimutatni.
Egy másik elképzelés alapja az, hogy az 1974-ben keletkezett
Ureaplasma urealyticum megnevezés tulajdonképpen két fajt
jelöl, az Ureaplasma parvumot (biovar 1) és az Ureaplasma
urealyticumot (biovar 2). Deguchi és mtsai 572 urethritises
és 1414 kontroll beteg vizsgálata során azt találták, hogy
az U. urealyticum (biovar 2) prevalenciája urethritises férfi
betegekben (15.8%) vagy nem Chlamydia okozta NGU-s betegekben
(18.0%) szignifikánsan magasabb volt, mint azokban, akik
nem szenvedtek urethritisben (7.8%). Az U. parvum (biovar
1) prevalenciája NGU-ban (8.5%) vagy nem Chlamydia okozta
NGU-ban (11.1%) nem különbözött jelentősen a húgycsőgyulladásban
nem szenvedő férfiakban észlelt prevalenciától (13.5%). Ennek
alapján szignifikáns összefüggést valószínűsitenek az U.
urealyticum (biovar 2) és az NGU között, míg az U. parvum
(biovar 1) jelenlétét a férfi húgycsőben kolonizációnak tartják.
(Deguchi).
Mycoplasma genitaliumot első ízben 13 akut NGU-ban szenvedő
férfi közül 2-nek a húgycsövéből mutattak ki (Tully).
Bár egyre több bizonyíték szól amellett, hogy a M. genitaliumnak
szerepe van a NGU kiváltásában, ez mégsem annyira egyértelmű,
mint a Chlamydia trachomatis esetében. Ez részben annak tudható
be, hogy a M. genitaliumot sokkal később ismerték meg, mint
a Chlamydia trachomatist, és a M. genitalium szerepe a non-chlamydiás
NGU kóreredetében nehezen volt vizsgálható, megfelelő tenyésztéses
és szerológiai módszerek híján. A PCR alapú technikák fejlődése
azonban lehetővé tette a M. genitalium különböző populációkban
való előfordulási gyakoriságának tanulmányozását (Jensen,
Palmer).
M. genitalium szignifikánsan gyakrabban fordul elő NGU-s
betegekben, mint egészségesekben (Horner, Janier, Gambini,
Jensen, Totten), ezen belül is a M. genitalium prevalenciája
urethritises betegekben 8% (urológiai beteganyag) és 29%
(STD beteganyag) között változik. A tünetmentes személyekben
észlelt prevalencia 0% (urológiai beteganyag) és 9% (STD
beteganyag) között volt észlelhető. A tünetmentes és NGU-s
férfiakon végzett vizsgálatok alátámasztják a M. genitalium
NGU-ban betöltött etiologiai szerepét, függetlenül a Chlamydia
trachomatis jelenlététől (Keane, Horner, Jensen, Björnelius).
Mi több, a non-gonorrhoeás urethritisben szenvedő betegek
jellemzően vagy M. genitaliummal vagy Chlamydia trachomatissal
fertőzöttek, nem mindkettővel egyidejűleg (Keane, Totten).
M. genitaliumot sokkal gyakrabban mutattak ki Chlamydia trachomatis
negativ NGU-s betegekben, mint Chlamydiás urethritisben szenvedőkben
(Jensen, Maeda).
A M. genitalium tehát fontos kóroki szereppel bír NGU-ban,
éspedig a CT negatív NGU esetek 13-45%-áért lehet felelős.
Kisszámú olyan vizsgálat történt, amelyben az urethritis
mikroszkópos jeleit és a húgycsőben a mikroorganizmusok jelenlétét
vetették össze. Ezen vizsgálatok tanúsága szerint a M. genitalium
jelenléte erősen korrelál a húgycső kenetben látható polimorfonukleáris
leukociták számával, olyan statisztikailag szignifikáns szinten,
mint az a gonorrhoeás urethritisben megfigyelhető (Janier).
A perzisztáló illetve rekurráló urethritis és a M. genitalium
fertőzés összefüggéseit is több szerző alátámasztja. M. genitaliumot
mutattak ki a perzisztáló urethritisben szenvedő betegek
19-27%-ában, ami a M. genitalium etiologiai szerepére utal
(Hooton, Taylor-Robinson).
A M. genitaliummal fertőzött betegeknél gyakrabban fordul
elő az anamnézisben urethritis, mint a más etiologiájú non
–CT- NGUs betegek esetében (p=0,02). Ez arra utal, hogy a
M. genitalium urethritis recidiválásra hajlamos. A legújabb
kutatási eredmények szerint a M. genitalium kiváltotta perzisztáló
urethritis perzisztáló vagy rekurrens fertőzésnek tulajdonítható,
nem immunológiai mechanizmuson alapuló gyulladásnak tudható
be. A M genitaliumnak szerepet tulajdonítanak a krónikus
„abakteriális”prostatitisben is.
Hazai szerzők tollából a mycoplasmák humánpathogén szerepéről
már az 1950-es évek óta jelennek meg közlemények (Melczer,
Melczer).
Horváth és mtsai 1971-ben végzett vizsgálatuk alapján (Horváth)
arra a következtetésre jutottak, hogy a mycoplasmák az urogenitális
apparátus gyulladásainak elsődleges kórokozói lehetnek, mivel
krónikus húgycsőgyulladásban és vulvovaginitisben szignifikánsan
magasabb mycoplasma pozitivitást észleltek, míg az egészségesek
12,4%-os fertőzöttsége nem zárja ki azt a feltevést sem,
hogy jelentőségük másodlagos lehet.
A kitenyésztett mycoplasma törzsek 93,4%-a ebben az anyagban
M. hominis I. típus volt. Szerzők feltételezik, hogy az egészséges
egyénekben jelenlévő mycoplasmák pathogénné válásában valamely
előzetes fertőzés vagy egyéb hajlamosító tényező játszhat
szerepet.
2.1.2. Prostatitis, epidydimitis, infertilitás
A National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney
Diseases 1999-es ajánlására a prostatitis syndromának nevezett
tünetegyüttest négy csoportra osztjuk: akut bakteriális
prostatitis, krónikus bakteriális prostatitis, abakteriális
prostatitis avagy kismedencei fájdalom szindrómák valamint
aszimptomatikus prostatitisek. Ezek közül a harmadik entitás,
a krónikus abakteriális prostatitis elnevezése megtévesztő,
ugyanis ezt a kórképet az esetek egy részében a baktériumok
közé sorolt, de sejtfal nélküli mikroorganizmusok, chlamydiák,
mycoplasmák okozzák. Az abakteriális jelző tehát arra utal,
hogy a konvencionális mikrobiológiai tenyésztési eredmények
negatívak.
A mycoplasmák prostatitisben betöltött kóroki szerepéről
1977-ben Hofstetter és mtsai közöltek korai adatokat (Hoffstetter).
Mycoplasmákat, főleg Ureaplasmát mutattak ki szignifikánsan
gyakrabban urethro-prostatitises betegekből mint normál kontrol
személyekből. Mivel nem könnyű megállapítani, hogy a prosztata
váladékából kimutatott kórokozó vajon valóban a prosztatából
származik-e, Hofstetter és mtsai perineális biopsziás anyagból
izolálták a mycoplasmákat. Ugyanakkor Meares (Meares) és
Vinje és mtsai (Vinje) nem találtak ureaplasmát krónikus
abakteriális prostatitises betegekben. A későbbiekben számos
szerző (Mard, Mard) találta meg a kórokozót „ismeretlen eredetű”
prostatitisben szenvedők prostata váladékában.
Brunner (Brunner) és Weidner (Weidner) ondóból és prostata
váladékból mutattak ki U. urealyticumot nagy csíraszámban,
egyidejűleg az ondóból fehérvérsejteket, és a kórállapot
tetracyclin kezelésre jól reagált.
Számos tanulmányban (Harnisch, Berger, Hawkins) találták
úgy, hogy heteroszexuális férfiakban 35 év alatt az epidydimitist
leggyakrabban N. gonorrhoeae vagy C. trachomatis okozza,
míg idősebb és homoszexuális férfiakban általában Gram negatív
pálcák. Ezekben a vizsgálatokban genitális mycoplasmákat
is kerestek. Bár sok epidydimitises betegben találtak ureaplasmákat,
ezek általában alacsony csíraszámban voltak jelen, és percután
aspirációs mintavételt követően sosem sikerült kimutatni.
Ennek alapján úgy vélekednek, hogy az Ureaplasma az epidydimitis
kialakulásában nem játszik szerepet.
A mycoplasmák férfi meddőségben kiváltott szerepét részben
gyulladásos betegségek révén, részben közvetlenül az ivarsejtekre
gyakorolt káros hatás révén lehet elképzelni.
Corradi és mtsai (Corradi) klinikailag tünetmentes andrológiai
betegek ejaculátumában vizsgálták mycoplasmák jelenlétét,
és 22%-ukban a kórokozót kimutatták. Ugyanezen egyének húgycsövéből
csupán 12,5%-ban tenyészett mycoplasma. Ez hasonló nagyságrendű,
mint más, különböző országokban talált eredmények (8-40%)
(Busolo, Naessens, Taylor).
Braun és mtsai, Foy és mtsai szerint a fertőzés akvirálása
már szüléskor megtörténhet. Ezt látszik alátámasztani, hogy
a tünetmentes mycoplasma hordozók száma nőkben magasabb (20-60%)
(Braun, Foy).
Pubertásig a fiúk fertőzöttsége folyamatosan csökken, ezt
követően a szexuális aktivitás függvényében a fertőzöttség
emelkedik. A giesseni munkacsoport vizsgálatai szerint10
CFU/ml alatt klinikai megbetegedés tünetei ritkán észlelhetők
(Weidner).
Corradi és mtsai (Corradi) a fertilitás és az infekció összefüggéseit
vizsgálva azt találták, hogy a spermiumok motilitása szignifikánsan
gyengébb volt a fertőzött csoportban, membránintegritásuk
is gyengült. A spemiumfunkciók gyengülését a tápanyagelszíváson
túl toxikus anyagok termelődésével is összefüggésbe hozták,
az U. urelayticum ammóniát, a M. hominis arginin derivátumokat
termel (Bredt, Fowler).
A károsító hatások mediátorai a fertőzés révén kiváltott
immunológiai változások is lehetnek, amennyiben a spemiumok
felszínének megváltoztatásával azokat antigénekké alakítják,
és autoimmun folyamatokat indíthatnak el. Corradi és mtsai
(Corradi) kimutatták, hogy a fertőzött ejaculatum szignifikánsan
gyakrabban tartalmaz spermium elleni ellenyagokat.
Ez egyfajta keresztimmunizáció eredménye lehet (Soffer),
melynek során a mycoplasmák sejtmembránjának glikoproteidjei
hasonulhatnak a gazdasejt saját membrán-antigénjeihez, és
így a gazdasejt ellen is irányuló ellenanyagképződést indíthatnak
el.
2.2. Klinikai megnyilvánulások nőkben
2.2.1. Vaginitis
A genitális mycoplasmák a legfontosabb kóroki tényezők a
bakteriális vaginózist (BV) létrehozó szinergisztikus vegyes
flórában, de nem ismert, hogy mely mikroba az, ami elengedhetetlenül
szükséges e kórállapot kialakulásához.
Számos vizsgálat tanúsítja, hogy mind terhes, mind nem terhes
nők BV-ában előfordul a Mycoplasma hominis.
M. hominist mutattak ki BV-ban szenvedő nők 58-76%-ában,
míg a normál hüvelyflórával rendelkező nőkből sokkal kisebb
arányban (Hill, Keane, Keane).
Az Ureaplasma urealyticum és a BV közötti összefüggés kevésbé
nyilvánvaló: BV-ben szenvedő betegek 62-92%-ából izoláltak
U. urealyticumot, ami szemlátomást magasabb arányban fordult
elő, mint a kontroll csoportba tartozó betegekben (Hill,
Keane, Keane).
Az irodalomban kevés közlemény jelent meg arról, hogy a Mycoplasma
genitalium és a BV között vajon fennáll-e összefüggés. Bakteriális
vaginózisban szenvedő nőkben vizsgálva a M. hominis, M. genitalium
és az U. urealyticum előfordulását azt találták, hogy a M.
hominis volt az egyedüli olyan genitális mycoplasma, amit
konzekvensen gyakrabban lehetett kimutatni BV-ben szenvedő
nőkből, mint egészségesekből. Bár az U. urealyticumot is
gyakrabban lehetett izolálni BV-s mint egészséges nőkből,
a különbség mégsem volt szignifikáns, ami talán annak a ténynek
köszönhető, hogy szexuálisan aktív nőkben BV nélkül is igen
nagy számban lehet azt kimutatni. Nem találtak összefüggést
a M. genitalium és a BV között, mert M. genitaliumot nem
találtak BV-s nőbetegekben (Keane). Mások M. genitaliumot
38 nő közül csak 2-ben találtak, míg ugyanezen betegcsoportban
38 nőből 5-ben mutattak ki Chlamydia trachomatist, azaz a
M. genitalium BV-vel való összefüggése sokkal inkább a Chlamydia
trachomatis fertőzés-BV kapcsolatára emlékeztet, mint a M.
hominis-BV összefüggésére (Keane).
Hazánkban Fodor és mtsai 1977-ben nőgyógyászati anyagban
57,9%-ban, egészséges terhesekben 72%-ban, míg bőr-nemibeteggondozók
anyagában 68,7%-ban mutattak ki Ureaplasmát (Fodor),1980-ban
urogenitális betegségben szenvedők 62%-ában, tünetmentes
terhesek 70%-ában (Fodor).
Bihari 1997-ben 30 év alatti nőkön végzett vizsgálatában
azt találta, hogy hogy 11%-uk M. hominissal, 44,75%-uk Ureaplasma
urealyticummal volt fertőzött (Bihari).
2.2.2. Kismedencei gyulladásos betegség (PID)
Úgy tűnik, a M. hominisnak és az U. urealyticumnak nincs
kóroki szerepe a mucopurulens cervicitisekben. (Paavonen).
A M. genitalium jelenléte adnexitisben szenvedő, non-chlamydiás
cervicitises nőkben (2/49, azaz 4,1%) arra utal, hogy a M.
genitaliummal történő méhnyaki fertőzés aszcendálhat az endometriumon
keresztül (Uno) a felső genitális traktus szerveire. Ezt
az elképzelést alátámasztják olyan kísérletek eredményei,
amelyekben kimutatták, hogy a M. genitalium a petevezeték
hámsejttenyészet felszínéhez hozzátapad (Collier). Más, emberszabású
majmokon végzett kísérletekben pedig salpingitis kialakulását
észlelték (Tully, Taylor-Robinson).
Taylor-Robinson szerint (Taylor-Robinson) nagyon valószínű,
hogy a M. genitalium a női felső genitális traktusra történő
aszcenzió révén szerepet játszhat kismedencei gyulladásos
betegség kialakulásában. Irwin és mtsai ugyanis (Irwin) M.
genitaliumot mutattak ki olyan nők méhnyálkahártya biopsziás
anyagából, akik klinikailag kismedencei gyulladásban szenvedtek.
A CDC (Centers for Disease Control and Prevention) a Szexuális
úton terjedő fertőzések kezelésére vonatkozó módszertani
levele a női felső genitális traktus gyulladásos betegségeiben
(endometritis, salpingitis, tuboovariális tályog, pelveoperitonitis)
az első helyen számontartott N. gonorrhoeae és C. trachomatis
mellett jelentőséget tulajdonít olyan mikroorganizmusoknak
is, melyek a vaginális flora részei lehetnek (anaerobok,
G. vaginalis, H. influenzae, enterális Gram negatív pálcák,
Streptococcus agalactiae), illetve etiologiai tényezőként
nevezi meg a M. hominist és az U. urealyticumot is. A nemzetközi
szakirodalomban olvasható közlemények óvatos állásfoglalásaival
szemben, miszerint ezen kórokozók genitális pathogén szerepe
kérdéses illetve kétségbevonható lenne, ezen igencsak gyakorlatias
terápiás útmutató komolyan számol ezzel a lehetőséggel (CDC).
2.2.3. Lázas vetélés, gyermekágyi láz
Számos hazai és külföldi szerző felveti, illetve elismeri,
hogy a mycoplasmák kóroki tényezőként szerepelhetnek olyan
szülészeti szövődményekben, mint a lázas vetélés, gyermekágyi
láz (Lamont, Phillips, Patai).
Lavery és mtsai (Lavery) 1985-ben beszámoltak arról, hogy
összefüggést találtak az U. urealyticum kolonizáció és a
császármetszéseket követően fellépő endometritisek között.
Andrews és munkatársai 1995-ben kimutatták (Andrews), hogy
az U. urealyticum igen gyakran egyedüli patogénként okoz
endometritist császármetszést követően, és bizonyították,
hogy a chorioamnion U. urealyticummal történt kolonizációja
még ép magzatburok esetén is fontos kockázati tényező a császármetszéshez
társuló méhnyálkahártyagyulladás kialakulásában.
Roberts és mtsai bizonyították (Roberts), hogy a mikroba
kiemelkedően fontos szerepet játszik a császármetszés után
fellépő sebfertőzésekben is.
Patai és mtsai saját esetük kapcsán felvetik (Patai), hogy
indokolt lehet egy mycoplasmákkal szemben hatásos szerrel
kiegészíteni a sectio caesareában profilaktikusan adott antibiotikum
kombinációt.
2.3. Reproduktív kapacitás károsodása, perinatális szövődmények
Amennyiben Ureaplasma urealyticum illetve M. hominis a női
alsó genitalis traktust kolonizálja, a terhesség 16 hetében
az amnionfolyadékból kimutatható, s a magzatot in utero
illetve szülés közben megfertőzheti. Súlyos chorioamnionitisben,
melyet koraszülés követett, Cassell és mtsai kimutatták
e két kórokozót (Cassell).
Spontán vetélt, halva született és koraszülött magzati szervekből
is sikerült mycoplasmákat kimutatni (Taylor-Robinson).
Yoon és mtsai 2003-as munkájukban (Yoon) intact magzatburok
mellett koraszülő betegek amnionfolyadékát vizsgálták. Ureaplasma
urealyticum kimutatást végeztek polimeráz láncreakcióval
(PCR), emellett aerob és anaerob bakteriológiai, valamint
genitális mycoplasmák irányában tenyésztést végeztek. Negatív
tenyésztési eredménnyel és pozitív Ureaplasma urealyticum
PCR eredménnyel jellemezhető betegekben szignifikánsan rövidebb
volt az amniocentézis és a szülés közti idő, magasabb volt
az amnionfolyadék interleukin-6 és fehérvérsejt tartalma
mint azoknál, akikben mind a tenyésztés mind az Ureaplasma
urealyticum PCR negatív volt. Előbbi betegekben szignifikánsan
magasabb volt az újszülöttkori morbiditási ráta is, mint
utóbbiakban. Ennek alapján a negatív tenyésztési eredményű,
Ureaplasmával fertőzött betegek esetében magasabbnak ítélik
a koraszülés és a perinatális szövődmények gyakoriságának
kockázatát.
Az U. urealyticum légúti patogén szerepét kis súlyú, éretlen
újszülöttekben számos szerző vizsgálta.
Gannon 1993-as összefoglalója és esetismertetése szerint
(Gannon) az újszülött U. urealyticum fertőzése anyai fertőzés
következménye, s a legújabb vizsgálatok eredményei azt mutatják,
hogy az U. urealyticum okozta tüdőgyulladással született
éretlen újszülöttekben sokkal gyakrabban alakul ki a későbbiek
folyamán krónikus tüdőbetegség. Klinikailag az U. urealyticum
pneumonia gyakran hyalin membrán betegséggel, leukopeniával,
thrombocytopeniával együtt lép fel, és a kórokozó kimutatása
és adkevát kezelés hiányában respirációs distresszbe torkollik.
A diagnózist trachea váladék aspirátum vagy liquor tenyésztéses
vizsgálatával lehet felállítani, erythromycin kezelés és
alapos tüdőtoalett a megfelelő gyógymód.
Kotecha és mtsai 2004-es közleménye (Kotecha) is megerősíti,
hogy az U. urealyticum kolonizáció tüdőgyulladáshoz vezet
kisdedekben, akikben később krónikus tüdőbetegség alakul
ki.
2.4. Húgyúti betegségek (vesekövesség, pyelonephritis és
húgyúti fertőzések)
A mycoplasmák szerepét húgyúti betegségek kiváltásában már
az 1970-es évek közepén kezdték állatkísérletes modelleken
vizsgálni. Friedlander és mtsai ureaplasmákat oltottak be
hím patkányok húgyhólyagjába illetve vesemedencéjébe, s ennek
hatására magnézium ammónium foszfát (struvit) kövek kialakulását
észlelték (Friedlander).
Mivel az állatok ureáz inhibitorral történő kezelése megakadályozta
a kőképződést, így azt az ureaplasma ureáz aktivitásának
tudták be, ami az ureát ammóniára, bikarbonátra és karbonátra
hasítja. Az ammónia károsítja az ureothelium glikozaminoglikán
rétegét, az alkalikus pH pedig a vizeletben lévő ionok túltelítődését
idézi elő.
Kaya és mtsai 2003-as humán vizsgálatukban az U. urealyticum
előfordulása és a fertőzés következtében kialakuló kövesség
között szignifikáns összefüggést találtak (Kaya).
A nemzetközi szakirodalomban nagyszámú, ellentmondásos eredményű
közleményt olvashatunk a M. hominis illetve az U. urealyticum
cystitisben illetve akut pyelonephritisben betöltött esetleges
szerepéről mind humán (Thomsen, Thomsen, Birch), mind állatkísérletes
(Krieger, Pickering) vizsgálatok adatai alapján. A szerzők
a kérdés eldöntésére további vizsgálatokat javasolnak.
2.5. Reiter szindróma, arthritis, szexuális úton szerzett
reaktív arthritis (SARA)
Az U. urealyticum és a M. hominis SARA-ban vagy Reiter szindrómában
betöltött szerepe nem tisztázott. A mikrobákat e kétféle
kórképben szenvedő betegek genitális traktusából ugyanolyan
gyakran lehetett kimutatni, mint non-gonorrhoeás urethritises
betegekből (Taylor-Robinson).
Keat és mtsai (Keat) azt találták, hogy a HLA-B27 pozitív
férfiak, akiknek chlamydia negatív non-gonorrhoeás húgycsőgyulladása
volt, ugyanolyan gyakran betegedtek meg arthritisben mint
a chlamydia pozitívok.
A reaktív arthritisekben közös antigének által kiváltott
autoimmun mechanizmus állhat a krónikus izületi gyulladás
hátterében. 1994-ben Horowitz és mtsai (Horowitz) Ureaplasma
urealyticumot találtak Reiter szindrómás, Taylor-Robinson
és mtsai (Taylor-Robinson) M. genitalium fertőzést találtak
arthritises betegekben (igen kis számú beteganyagon).
Erlacher és mtsai 1995-ben (Erlacher) jelentősen nagyobb
számú, reaktív arthritises beteganyagon végzett vizsgálatában
14% Mycoplasma, 28% Ureaplasma pozitivitást detektáltak.
(Vizsgálatukban egyébként a szeronegatív oligoarthritises
betegek 44%-ának húgycsőváladékából sikerült kórokozót izolálniuk,
s ennek alapján ezt tartják a legnagyobb gyakorlati hasznú
mintának a betegség fertőzéses eredetének igazolására).
A mycoplasmák septikus arthritisben betöltött esetleges kóroki
szerepét is számos szerző tanulmányozta. Akut arthritisben
(Cassel), hypogammaglobulinémiás akut polyarthritisben (Lehmer,
Furr) és akut, lázas mycoplasma fertőzést követően elhúzódó
lefolyású, krónikussá váló izületi gyulladásban is (Sequeira)
szerepet tulajdonítanak e kórokozóknak.
Kórismézés
Vizeletből való tenyésztésre a reggeli első vizelet első
sugara (first void urine) alkalmas, amelyet feldolgozásig
hűtve kell tárolni. Érdemes az 1500 percenkénti fordulatszámmal
20 percig centrifugált vizelet üledékéből is leoltani.
Férfiak esetében húgycsőváladék, ejakulátum vagy prosztatamasszázs
utáni ejakulátum alkalmas mintaként. Nőktől cervix- vagy
hüvelyváladék, esetleg punktátum nyerhető. Ezeket natív
állapotban csőben, a transzport táptalajban lévő tamponon,
folyékony transzport táptalajba leoltva lehet a laboratóriumba
továbbítani. Legideálisabb a húgyivarrendszerből tamponnal
vett mintákat speciális transzport közegbe oltani és szállítani,
mert az idetartozó kórokozók szobahőmérsékleten 1-2 órán
belül, 4 °C-on 6 óra elteltével elpusztulnak. Mínusz 20
°C-on hónapokig életképesek maradnak, ily módon tárolhatók
pl. standard kultúrák. A TSB (Transport System, Biotest)
vagy SP4 (Oxoid) transzport táptalajok kereskedelmi forgalomban
kaphatók. A tenyésztésükre használt, főleg a folyékony
táptalajok is használhatók beküldésre, elsősorban a speciális
bouillon, amely élesztő kivonatot, glukózt, lósavót, fenolvörös
indikátort, valamint a kontamináns mikrobák elpusztítására
tallium acetátot és penicillint tartalmazó BEG, és az előzőhöz
hasonló, de az Ureaplasmák igényének megfelelően ureumot
tartalmazó U9 táptalaj. A beoltott transzport táptalajokat
35 °C-on, esetleg néhány óráig szobahőmérsékleten lehet
tárolni az elszállítást megelőzően. A fenti táptalajokon
kívül Mycoplasmák tenyésztésére és differenciálására alkalmas
még a bouillon alapú BEA táptalaj. Ebben az élesztőkivonat
mellett arginin található, amelyből ammónia keletkezik,
ez a fenolvörös színét lilára változtatja. Mycoplasmák
tenyésztésére általánosan használatos a szívinfúziós agar
(HIA), amely agarral szilárdított, indikátor nélküli BEG.
A leoltástól számítva kb. 5 nap elteltével fehéres, tükörtojásszerű,
250-600 μm átmérőjű, nagyítóval vagy telepmikroszkópban
látható telepek fejlődnek ki. Ureaplasmák kitenyésztése
az A7 szilárd, TSB alapú táptalajon valószínű, amelyen
a telepek feketések, egy sűrűbb, sötétebb központi és egy
áttetszőbb széli zónából állnak. Az aerob tenyészeteket
érdemes 5% CO2 atmoszférában tartani. A Mycoplasmák táptalajainak
pH-ja 7,0-7,8 közötti, az Ureaplasmáké pH6. A folyékony
táptalajokban kizárólag a mikrobák anyagcseretermékei által
létrehozott pH eltolódást követő színváltozás jelzi szaporodásukat:
amely Mycoplasmák esetében savanyúvá, Ureaplasmák esetében
lúgossá válik. Az egyes Mycoplasma fajok elkülönítése biokémiai
próbákkal lehetséges: arginin hidrolízis, keményítőbontás,
valamint cukrok bontását követő savképzés vizsgálata alapján
(Szabó). Szubkultúrákban, agardilúciós módszerrel az antibakteriális
szerekkel szembeni rezisztencia is meghatározható. A vizsgálatok
hosszadalmasak. A gyári kitekre történt leoltást követő
3. napon a M. hominis és U. urealyticum negatív eredményeit
ki lehet adni, míg A7 és U9 táptalajokon történt tenyésztést
követően legkorábban 5 nap múlva, bár ideális lenne a 7
napos megfigyelés. M. genitalium legkorábban 5-7 nappal
a leoltás után jelenik meg a szilárd táptalajokon, megfigyelése
14 napig lenne ideális. Negatív tenyésztési eredmény szigorúan
véve 14 nap elteltével adható ki. A Mycoplasma Duo (Biorad)
gyári készletben a folyadék taptalaj egyben transzport
közegként is használható, majd ennek higítási sorát a kórokozók
elszaporodását követően a kiszárított, szilárd differenciáló
táptalajjal keverve, a M. hominis és U. urealyticum telepképző
egységének mértéke is megadható. Az eredmény 48 óra múlva
kiadható. A SIR Mycoplasma készlet (Biorad) a kezelésben
szóbajövő 8 legfontosabb antibiotikum (doxy-, mino-, tetracyclin,
josa-, erythro-, clinda-, pristinamycin és ofloxacin) iránti
érzékenység és minimális gátló koncentráció (MIC) értékének
meghatározására alkalmas.
A nagyszámú, esetleg szűrővizsgálatokon nyert minta feldolgozására
valamint az Ureaplasma fajok ill. szerotípusok megbízható
elkülönítésére ELISA módszert fejlesztettek ki az utóbbi
időben. Míg a korábbi szerotipizálási módszerekben – leggyakrabban
a munka- és időigényes indirekt immunfluoreszcencia során
– használt poliklonális antitestekkel a klinikai mintákból
származó törzsek tipizálása a keresztreakciók miatt kissé
bizonytalan volt, addig az U. urealyticum szerotípusainak
megfelelő monoklonális ellenanyagokkal a meghatározás pontosabb
lett (Ech/Muyl). A klinikai mintákban azonban több szerotípus
együttesen is előfordulhat, amelyek szétválasztása előzetes
tenyésztéssel lehetséges. Ilyenkor megtörténhet, hogy a tenyésztés
során egy-egy szerotípus túlnőheti a többit (Ech/Muyl). Kétes
esetekben az immunfluoreszcens módszerrel való összehasonlítás
segíthet (Ech/Geel). A fenti módokon kiszűrhetők azok az
Ureaplasma szerotípusok, amelyek nem tekinthetők kórokozónak,
ezért elpusztításuk felesleges (Ech/Geel).
Mycoplasmák, Ureaplasmák szervezetből való kimutatásának
ill. tipizálásának kétségkívül legbiztosabb módja jelenleg
a polimeráz láncreakcióban (PCR) konszenzus ill. faj- vagy
szerotípus specifikus primerekkel történhet. A M. hominis,
M. genitalium 16S rRNS egyes specifikus szekvenciái nem mutatnak
homológiát sem egymással, sem M. pneumoniae-vel, sem más
baktériumokkal, ezek alapján primerek kötőhelyei lehetnek.
A M. genitalium MgPaW1 génje is pl. alkalmas specifikus primerek
kötésére (Zariffard, Mena, Jensen). A vizeletet, cervicovaginális
öblítőfolyadékot vagy a tamponon érkező mintákat megfelelő
pufferoldatba kell mosni, majd a mikrobák feltárt DNS-ét
centrifugálással koncentrálni, kivonni, végül az amlifikálást
elvégezni. A kapott terméket agaróz gélben lehet láthatóvá
tenni és azonosítani, amely egyébként további molekuláris
próbákra (pl. Southern blot) is felhasználható, elsősorban
kutatási célokra (Mena). A hagyományos PCR mellett terjed
a valós idejű PCR használata is, amely egyszerre többféle
kórokozó párhuzamos kimutatására, illetve ezek mennyiségének
meghatározására is alkalmas (Zariffard). E módszer ígéretes
alkalmazást nyerhet pl. bakteriális vaginózisok gyorsdiagnosztikájában,
ahol a kevert mikrobaflóra tagjai egy lépésben meghatározhatók
(Zarif). A PCR alkalmazása ma már rendszeres a tünetmentes
Mycoplasma illetve Ureaplasma fertőzések felderítésében,
illetve megbetegedettek kezelése után a teljes mikrobamentesség
bizonyításában (Mena, Deguchi). A PCR a fentiek mellett alkalmas
Mycoplasmák, Ureaplasmák antibiotikum-rezisztenciát kódoló
génjeinek a kimutatására is. Ezek közül a tetracyclin-rezisztenciát
meghatározó gének (pl. tet/M, int-Tn /Martinez) kimutatásának
van gyakorlati jelentősége (Krieger). Számos biotechnológiai
cég a PCR alapmódszerét kisebb-nagyobb mértékben módosította,
hogy a meghatározás olcsóbban, nagyobb számban, egyszerűbb
körülmények között is kivitelezhető legyen. A gyári egységcsomagok
fészkes vagy félig fészkes PCR-t (Labbé) is alkalmazhatnak.
Ureaplamák azonosítására, illetve újabban a két faj elkülönítésére
a ligáz láncreakció (LCR) használatos a gyakorlatban (Totten).
Ezzel a módszerrel is meghatározható a tetracyclin és a halmozott
antibiotikum rezisztencia (Dominguez). Az emberek néhány
százaléka mindkét Ureaplasma fajt (Martinez), vagy akár Ureaplasmát
és M. genitaliumot (Yoshida) is hordozhatja egyszerre, amelyek
együttes kimutatása a fenti módszerekkel biztos. A PCR igen
alkalmas intrauterin fertőződött koraszülöttekben, vagy szüléskor
fertőződött csecsemőkben ezen kórokozók kimutatására, sőt
az anyai mikrobákkal való azonosság bizonyítására is, a reakciótermékek
szekvenálásának segítségével (Aaltone).
Fontos megjegyezni, hogy húgyivarszervi fertőzések esetén
a kórokozók közvetlen kimutatása a fontos, a szerológiai
vizsgálatoknak ellenben nincs jelentősége, ellentétben a
tüdőben lezajló Mycoplasma fertőzésekkel.
Kezelés, megelőzés
Mikrobiológiai módszerekkel bizonyított vagy a klinikai tünetek
alapján feltételezett Mycoplasma és Ureaplasma fertőzésekben
ezen sejtfal nélküli mikrobák elpusztítására penicillin
vagy más béta-laktám típusú antibiotikumok nem használhatók.
Ezidáig mindkét baktérium- csoport tetracyclin származékokkal,
elsősorban doxycyclinnel volt kezelhető a legjobban, amely
azért is volt előnyös, mert az esetleg egyidejűleg fertőző
Chlamydia trachomatis is érzékeny ezekre az antibiotikumokra.
Sajnos, az utóbbi években az urogenitális fertőzéseket
okozó Mycoplasmák és Ureaplasmák egyre nagyobb hányada
vált és válik tetracyclin rezisztenssé. A M. hominis macrolidekre
eleve rezisztens, akárcsak a M. fermentans. A M. genitalium
viszont különösen érzékeny macrolid antibiotikumok iránt
(Kenny). Az U. urealyticum a macrolidek közé tartozó erythromycin,
clarithromycin, josamycin iránt többnyire érzékeny, azithromycinre
azonban csak mérsékelten. Ezek az antibiotikumok a szervezet
sejtjeiben a szérumszintnél 10-100-szor magasabb töménységet
érnek el, ezért a falósejtekbe felvett mikrobák elpusztításában
is jelentős szerepük van. A clindamycin és lincomycin a
M. hominis és M. fermentans kezelésére igen, U. urealyticum
elpusztítására nem alkalmas. Az aminoglycosidok közül a
gentamycin iránt a M. hominis és az U. urealyticum mérsékelt
érzékenységet mutat, a M. fermentans viszont ellenálló.
Chloramphenicol iránt mindhárom utóbb említett mikroba
csak mérsékelten érzékeny. A 3. generációs quinolon származékok,
ciprofloxacin, ofloxacin általában jól használhatók a M.
hominis és M. fermentans elpusztítására, ráadásul a falósejteken
belül is hatnak, de az U. urealyticum csak mérsékelten
érzékeny velük szemben (Szabó). Ezekkel, sőt már a 4. generációs
sparfloxacinnal szemben is ismertek rezisztens izolátumok.
Mycoplasmák és Ureaplasmák érzékenységét számos újabb antibiotikummal
szemben is tanulmányozzák.
Az új 4. generációs quinolonok, mint levo-, gati-, spar-,
trova-, grepa-, toxu-, moxifloxacin egyaránt gátolták a M.
hominis és U. urealyticum szaporodását, habár az utóbbi esetében
a minimális gátló koncentráció (MIC) négyszerese volt a M.
hominis esetében tapasztaltakkal.
Alkalmazásuk előnye, hogy a falósejteken belül is hatnak
(Kenny). Továbbá, a M. hominis érzékenynek bizonyult az oxazolidinon
csoportba tartozó linezoliddal szemben, amely elsősorban
Gram pozitív baktériumok fehérje szintézisét gátolja. U.
urealyticum viszont érzéketlen vele szemben. Az oligoszaccharid
típusú antibiotikumok everninomicin csoportjába tartozó,
fehérjeszintézist gátló evernimicin iránt a M. hominis erősen,
az U. urealyticum csupán mérsékelten érzékeny. A tetracyclinek
és macrolidek esetében a MIC értékeket jelentősen befolyásolja
a környezet vegyhatásának változása (Kenny), amely in vivo
a vizeletben vagy Lactobacillusok hiányában a hüvelyben fordulhat
elő. M. hominis jelentősen, az U. urealyticum fertőzés kisebb
mértékben, míg legkevésbé az U. parvum jelenléte jár a Lactobacillus
flóra pusztulásával (Domingues/Tavira).
A gyakorlatban teljesen vakon vagy a mikrobiológiai vizsgálatok
eredményének megérkezése előtt kezdik a kezelést. Mycoplasmák
és/vagy Ureaplasmák elpusztítására doxycyclin 2x100 mg per
os bevétele javallt 8 napon keresztül, csak Mycoplasma fertőzésre
gondolva 2x300 mg clindamycin kapszula szedése 7 napig, Ureaplasma
gyanú esetén 1 g azithromycin egyszeri adagja vagy ofloxacin
2x200 mg per os 10 napig, vagy erythromycin 4x500 mg szájon
át 7 napig segíthet. Elhúzódó, kiújuló fertőzésben az egyszeri
azithromycin adagolás helyett biztosabb 6 napon keresztül
ennek 500 mg-os adagjának bevétele. Ha az egyik említett
szer sem hat, s semmiképp nincs lehetőség az antibiotikum
érzékenység vizsgálatára, másik ajánlott szerrel kell próbálkozni.
Ilyenkor többnyire 1 g azithromycint adnak, amely az esetek
98%-ában hatásos. Terhesség fennállása vagy szoptatás idején
sem doxycyclin, sem azithromycin nem adható, helyettük naponta
4x500 mg erythromycin 7 napig. További esetekben hét napon
keresztül per os 12 óránként adagolt 300 mg ofloxacin 98%
valószínűséggel gyógyulást eredményez. Ciprofloxacin az esetek
felében hatástalan, clarithromycint nem ajánlják nemiszervi
fertőzésekben (OBNI).
További megfontolást igényel, hogy egyidőben 2-3 Mycoplasma
és Ureaplasma faj is okozhat ugyanazon személyben fertőzést,
amelyek antibiotikumok iránti érzékenysége eltérő lehet.
Legszembetűnőbb ez a tetracyclinek iránti érzéketlenségben
(Martinez). Hasonlóképpen ezek a kórokozók társulhatnak más
mikrobák (Gram pozitív és negatív gennykeltők, anaerobok,
sőt gombák és vírusok) által okozott kórképekhez, amelyek
gyógyszerek iránti érzékenysége rendkívül változó (Ussküla).
Ezeket figyelembe kell venni az esetleges kombinált kezelés
során, pl. kerülni kell antagonista szerek használatát. Ha
ez nem lehetséges, lépcsőzetes kezelést kell bevezetni, kezdve
a súlyosabb fertőzést okozó mikroba elpusztításával. Például,
syphilis egyidejű fennállása esetén először ezt kell gyógyítani
penicillin kezeléssel, majd a további Mycoplasma, Chlamydia
vagy egyéb társfertőzéseket kezelni egyszeri 1 g azithromycin
adaggal, vagy 4.500 mg erythromycinnel 7 napig, vagy tetracyclinnel,
stb. (Ballard). Egyéb súlyos, a nemi szerveken kívüli fertőzésekben,
pl. újszülöttkori kevert Mycoplasma és Ureaplasma fertőzésekben
doxycyclin és erythromycin együttes kezelés folytatható.
A fenti nehézségek jól jelzik, hogy legideálisabb a kórokozók
pontos fajmeghatározása és antibiotikum érzékenységük megállapítása,
amely alapján végezhető a célzott kezelés. Még ilyenkor is
előfordulhat sikertelenség, ugyanis a fent említett antibiotikumok
- a quinolonok kivételével – in vivo elérhető lokális koncentrációban
nem rendelkeznek bactericid hatással (Szabó). Tanulmányok
szerint non-gonorrhoeás urethritis adekvát kezelése után
is férfiak 28-64%-a maradt M. genitalium hordozó és 21-42%-uk
szenvedett továbbra is a tünetektől (Uusküla).
Mycoplasma és Ureplasma fertőzések megelőzésére, mint legtöbb
esetben, a promiszkuitás kerülése és mechanikus védelem (kondom)
alkalmas. Fertőzésnek gyakran kitett egyének, prostituáltak,
homoszexuális férfiak nemibetegségeinek, köztük Mycoplasma
és Ureaplasma fertőzéseinek továbbadásának megelőzésére időnként
„megelőző” azithromycin vagy más antibiotikum szedése veszélyes,
részben a mellékhatások miatt, részben rezisztens mikrobák
kialakulásának elősegítése miatt (Ballard).
Jövőbeli lehetőségek
A diagnosztikában és klinikailag egészségesek szűrésében
várható más mikrobákkal együttes kimutatásra alkalmas eljárások
(DNS chip, gene array technikák) kifejlesztése. Az antibiotikumok
iránti rezisztencia megállapítása is molekuláris módszerekkel
gyorsabb, viszont költségigényesebb lenne.
Szójegyzék
arginin bontás
azithromycin
BEA, BEG táptalajok
ciprofloxacin
clarithromycin
clindamycin
csúcsszervecskék
doxycyclin
ELISA
erythromycin
falósejtek
fészkes PCR
gentamycin
IgA proteáz
interleukin mintázat változásai
intracelluláris szaporodás
int-Tn gén
josamycin
levofloxacin
lincomycin
linezolid
macrolid antibiotikumok
Mycoplasma
-fermentans
-genitalium
-hominis
-penetrans
-pneumoniae
-primatum
-spermatophilum
Mycoplasma pulmonis
Mycoplasmák, Ureaplasmák
-kezelésük
-kimutatásuk vizeletből, húgycsőváladékból, ejakulátumból
NGU
non-gonorrhoeás urethritis
ofloxacin
PCR
sparfloxacin
tallium acetát érzékenység
tet/M gén
tetracyclin
tetracyclin rezisztencia
transzport táptalaj
Ureaplasma
-parvum
-urealyticum
urea hidrolízis
ureáz
valós idejű PCR
Fogalomtár
BEA táptalaj: bouillon élesztőkivonattal és argininnel. Mycoplasmák
tenyésztésére alkalmas táptalaj, lóvérsavót, más mikróbák
kinövését gátló tallium acetátot is tartalmaz. A Mycoplasmák
látható zavarosodást nem okoznak. Szaporodásukat az argininbontás
következtében keletkező ammónia jelzi, melynek hatására
a fenölvörös indikátor színe pirosról lilára változik.
BEG táptalaj: A BEA táptalajhoz hasonló, de arginin helyett
glukózt tartalmaz. Mycoplasmák szaporodását a glukózbontás
során keletkező savak hatására megsárguló táptalaj jelzi.
Irodalom
Szabó N, Dósa E, Stipkovits L: Mycoplasmataceae. In: Czirók
É. (szerk.): Klinikai és járványügyi bakteriológia. Kézikönyv.
Melania Kft., Budapest, 1999, p. 543-550.
Rocha,EPC., Blanchard,A: Genomic repeats, genome plasticity
and the dynamics of Mycoplasma evolution. Nucl Acid Res 30,
2031-2042, 2002.
Martinez,MA, Ovalle,A, Santa-Cruz,A, Barrera,B, Vidal,R,
Aguirre,R: Occurence and antimicrobial susceptibility of
Ureaplasma parvum (Ureaplasma urealyticum biovar 1) and Ureaplasma
urealyticum (Ureaplasma urealyticum biovar 2) from patients
with adverse pregnancy outcomes and normal pregnant women.
Scand J Infect Dis 33, 604-610, 1001.
Glass,JI, Lefkowitz,EJ, Glass,JS, Heiner,CR, Chen,EY, Cassell,GH:
The complete sequence of the mucosal pathogen Ureaplasma
urealyticum. Nature 407, 757-762, 2000.
Glass,JI: Ureaplasma urealyticum: an opportunity for combinatorial
genomics. Trends in Microbiol 9, 163, 2001.
Uusküla, A, Kohl, P: Genital mycoplasmas, including Mycoplasma
genitalium, as sexually transmitted agents. Int J STD AIDS
13, 79-85, 2002.
Shang,XJ, Huang,YF, Xiong,CL, Xu,JP, Yin,L, Wan,CC: Ureaplasma
urealyticum infection and apoptosis of spermatogenic cells.
Asian J Androl 1, 127-129, 1999.
Pannekoek,Y, Trum,JW, Bleker,OP, van der Veen,F, Spanjaard,L,
Dankert,J: Cytokine concentration in seminal plasma from
subfertile men are not indicative of the presence of Ureaplasma
urealyticum or Mycoplasma hominis in the lower genital tract.
J Med Microbiol 49, 697-700, 2000.
Li,YH, Yan,ZQ, Jensen,JS, Tullus,K, Brauner,A: Activation
of nuclear factor kappaB and induction of inducible nitric
oxide synthetase by Ureaplasma urealyticum in macrophages.
Infect Immun 68, 7087-93, 2000.
Li,YH, Brauner,A, Jensen,JS, Tullus,K: Induction of human
macrophage vascular endothelial growth factor and intercellular
adhesion molecule-1 by Ureaplasma urealyticum and downregulation
by steroids. Biol Neonate 82, 22-28, 2002.
Taylor-Robinson D, Furr PM: Update on genital Mycoplasmas.
Lancet 1998:351 (suppl.III:12-15).
Holmes KK,Handsfield HH,Wang SP et al: Etiology of nongonococcal
urethritis N Engl J Med 1975:292:1099-205.
DegushiT, Gilroy CB, Taylor-Robinson D et al: Failure to
detect M. fermentans, M. penetrans or M. pirum in urethra
of patients with acute nongonococcal urethritis Eur J Clin
Microbiol Infect Dis1996:15:169-71.
McCormack W,Lee YH,Zinner SH: Sexual experience and urethral
colonization with genital mycoplasmas: a study in normal
men. Ann Intern Med 1973.78.696-8.
Hudson MMT,Talbot MD:Ureaplasma urealyticum Int J STD AIDS
1997:8:546-51.
Gambini D,Decleva I,Lupica L et al: Mycoplasma genitalium
in males with nongonococcal urethritis Sex Transm Dis 2000:27:226-9.
Gall H,Beckert H, Meier-Ewert,H et al: Pathogen spectrum
of urethritis in the man Hautarzt 1999:50:186-93.
Mazuecos,J,Aznar,J,Rodriguez-Pichardo ,A et al. Anaerobic
bacteria in men with urethritis Eur Acad DermatolVenereol
1998:10:237-42.
Taylor-Robinson D: The history of nongonococcal urethritis
Sex Transm Dis 1996:23. 86-91.
Deguchi T, Yoshida T, Miyazawa T, et al: Association of Ureaplasma
urealyticum (biovar 2) with nongonococcal urethritis. Sex
Transm Dis 2004 Mar:31(3):192-5.
Tully JG,Taylor-Robinson D,Cole RM et al: A newly discovered
mycoplasma in the human urogenital tract. Lancet 1981.i:1288-91.
Jensen JS, Orsum R , Dohn B et al: Mycoplasma genitalium:
a cause of male urethritis? Genitourin Med 1993:69.265-9.
Palmer,Gilroy CB,Claydon EJ et al.detection of Mycoplasma
genitalium in the genitourinary tract of women by polymerase
chain reaction Int J STD AIDS 1991:2:261-39.
Horner PJ,Gilroy,CB,Thomas,BJ, et al: Assopciation of M.
genitalium with acute nongonococcal urethritis.Lancet 1993:342:582-5.
Janier,M,Lassau,F,Casin,I et al: Male urethritis with and
without discharge: a clinical and microbiological study.Sex
Transm Dis 1995:32:244-52.
Totten PA, Schwartz MA, Sjöström KE et al: Association of
Mycoplasma genitalium with nongonococcal urethritis in heterosexual
men. J Inf Dis 2001:183, 269-276.
Keane FEA,Thomas BJ,Gilroy CB et al: The association of Chlamydia
trachomatis and Mycoplasma gentialium with non-gonococcal
urethritis: observation on heterosexual men and their female
partners Int J STD AIDS 2000:11:435-9.
Björnelius E,Lidbrink P,Jensen JS: Mycoplasma genitalium
in nongonococcal urethritis – a study in Swedish male STD
patients Int J STD AIDS 2000:11:292-6.
Maeda S,Tamaki M, Nakano M et al: detection of Mycoplasma
genitalium in patients with urethritis J urol 1998:159.405-7.
Hooton TM, Roberts MC,Roberts PL et al: Prevalence of Mycoplasma
genitalium determined by DNA probe in men with urethritis
Lancet 1988:1(8580):266.8.
Taylor-Robinson D, Gilroy CB,Hay PE: Occurrence of mycoplasma
genitalium in different populations and its clinical significance
Clin Infect Dis 1993:17 (suppl.1):S66-8.
Melczer,M,Vásárhelyi,P: Arch Klin Exp Dermatol 1958,207,431.
Melczer,M,Vásárhelyi,P: Hautarzt 1959 10,202.
Horváth,A,Galgóczy,J,Kovács,E és mtsai: A mycoplasmák venerológiai
jelentőségéről Orv Hetil 1971. 112,31.
Hoffstetter,A: Mykoplasmainfektionen des Urogenitaltraktes.
Hautarzt 28:295,1977.
Meares EM jr. Bacterial prostatitis vs „prostatosis”: a clinical
and bacteriological study JAMA 224:1372:1973.
Vinje O et al: Laboratory findings in chronic prostatitis-
with special reference to immunological and microbiological
aspects Scand J Urol Nephrol 17:291,1983.
Mard,P-A,Colleen,S: Search for urogenital tract infections
in patients with symptoms of prostatitis: Studies on aerobic
and strictly anaerobic bacteria, mycoplasma, fungi, trichomonads
and viruses Scand J Urol Nephrol 9:8,1975.
Mard,P-A et al: Infection of the genital an urinary tracts
with mycoplasmas and ureaplasma, In: Genital Infections and
Their Complications, D. Danielsson et al (eds) Stockholm,
Amqvist and Wiksell,1975,chap X.
Brunner M et al:Studies on the role of Ureaplasma urealyticum
and mycoplasma hominis in prostatitis147:807,1983.
Weidner W et al: Ureaplasmal infections of the male urogenital
tract, in particular prostatitis and semen quality Urol Int
4:5,1985.
Harnisch,JP et al: Aetiology of acute epidydimitis,Lancet
1:819,1977.
Berger RE et al: Chlamydia trachomatis as a cause of acute
„idiopathic”epidydimitis N Engl J Med 298:301,1978.
Hawkins DA et al: Microbiological survey of acute epidydimitis
Genitourin Med 62:342,1986.
Corradi,Gy,Molnár,Gy,Pánovics J: A genitális mycoplasmák
andrológiai jelentősége Orv Hetil 1992,133:48:3085-88.
Busolo,F,Zanchetta,R,Lanzone,E et al: Microbial flora in
semen of asymptomatic infertile men Andrologia,1984,16,269-275.
Naessens,A,Foulon,E,Debrucker,P et al: Recovery of microorganisms
in semen and relationship to semen evaluation Fertil Steril
,1986,45,101-105.
Taylor-Robinson,D,McCormack,WM: The genital mycoplasmas N
Engl J med 1980,302,1003-1010,és 1063-1067.
Braun,P,Lee,Y-H,Klein,JO et al: Birth weight and genital
mycoplasmas in pregnancy New Engl J Med 1971,284,161-171.
Foy,HM,Kenny,GE,Levinsohn,EM et al: Acquisition of mycoplasma
and T-strains during infancy J Infect Dis 1970,121,579-587.
Weidner,W,Schiefer,HG,Krauss,H: Role of Chlamydia trachomatis
and mycoplasma in chronic prostatitis Urol Int 1988,43,167-73.
Bredt,W: Pathogense der Mykoplasma Infektionen Med Welt,1985,36,1507-1510.
Fowler JE,jr: Infections of the male reproductive tract and
infertility:aselected review J Androl 1980,3,121-131.
Corradi,Gy,Nagy,B: Sperm antibody production and semen parameters
In: menchini-fabris,FF,Canale,D:II International Congress
on therapy in andrology, Monduzzi Editore,1991,37-40.
Soffer,Y,Ron-El,R,Gola,A et al: Male genital mycoplasma and
Chlamydia trachomatis culture: its relationship with accessory
gland function, sperm quality and autoimmunity. Fertil Steril
1990,53,331-336.
Hill GB:The microbiology of bacterial vaginosis. Am J Obstet
Gynecol.
Keane FEA,Thomas BJ,Renton A et al. An association between
non-gonococcal urethritis and bacterial vaginosis and the
implications for patients and their sexual partners Genitourin
Med 1997:73:373.7.
Keane FEA,Thomas BJ, Gilroy CB et al: The association of
Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealyticum and Mycoplasma
genitalium with bacterial vaginosis: observation on heterosexual
women and their male partners Int J STD AIDS 2000:11:356-60.
Fodor,M,Bodnár,L,Dolinay,V: Ureaplasma urealyticum (T-mycoplasmák)
genitourinális előfordulásával kapcsolatos vizsgálataink
Bőrgyógy és vener Szle,1977,53,7-14.
Fodor,M: Difference in the virulence of Ureaplasma urealyticum
isolates. Acta Microbiol Acad Sci Hung,1980,27,161-169.
Bihari,Á: Szexuálisan közvetített (STD) betegségek (Mycoplasma
hominis, Ureaplasma urealyticum és Chlamydia trachomatis)
szűrése fiatal nők körében Orv Hetil,1997,138,13,799-803.
Paavonen,J,Miettinen,A,Stevens CE et al: Mycoplasma hominis
in the cervicitis and endometritis Sex Transm Dis 1983:10:276-80.
Paavonen,J,Kiviat,NK,Brunham Rc et al: Prevalence and manifestations
of endometritis among women with cervicitis Am J Obstet Gynecol
1985:152:280-6.
Paavonen,J,Stamm,WE:Lower genital tract infections in women
Infect Dis Clin N Am 1987:1:179-80.
Uno,M,Deguchi,T,Komead,H et al: Mycoplasma genitalium in
the cervices of Japanese women Sex Transm Dis 1997:24:284-6.
Collier,AM,Carson,JL,Hu,P-C et al:Attachement of Mycoplasma
genitalium to the ciliated epithelium of human fallopian
tubes In: Stanek G,Cassell Gh,Tully JG,Whitecomb RF eds:
Recent Advances in Mycoplasmology Stuttgart:Gustav Fischer
Verlag,1990:730-2).
Tully,JG,Taylor-Robinson,D,Rose DL et al: Urogenital challenge
of primate species with Mycoplasma genitalium and characteristics
of infection induced in chimpanzees J Infect Dis 1986:153:1046-54)
Taylor-Robinson,D,Furr,PM,Tully,JG et al: Animal models of
Mycoplasma genitalium urogenital infection Isr J Med Sci
1987:23:561-4)
Taylor-Robinson,D: Mycoplasma genitalium – an up-date Int
J STd AIDS,2002,13,145-51.
Irwin,KL,Moorman,AC,O,Sullivan,MJ et al: Influence of human
immunodeficiency virus infection on pelvic inflammatory disease
Obstet Gynecol 2000.95:523-34.
CDC 1998 Guidelines for Treatment of Sexually Transmitted
Diseases. MMWR 1998:47(No.RR-1).
Lamont,RF,Taylor-Robinson,D,Wigglesworth JS et al: The role
of mycoplasmas, ureaplasmas and chlamydiae in the genital
tract of women presenting in spontaneous early preterm labour.
J Med Microbiol,1987,24,253-257.
Phillips,LE,Faro,S,Pokorny,S et al: Postcesarean wound infection
by Mycoplasma hominis in patient with persistent postpartum
fever Diagn Microbiol Infect Dis ,1987,7,193-197.
Patai, K, Füzi, M, Kanjo, A-H és mtsai: Genitális mycoplasmák
által okozott súlyos fertőzés sectio caesareát követően Orv
Hetil 1998,139(11),641-643.
Lavery,JP,Marcell,CC,Walker,R:An association between Ureaplasma
urealyticum and endomyometritis after cesarean J.KY.Med Assoc.,1985,83,359-362)
Andrews,WW,Shah,SR,GoldenbergRL et al: Association of post-cesarean
delivery endometritis with colonization of the chorioamnion
by Ureaplasma urealyticum Obstet Gynecol ,1995,85,509-514.
Roberts,S,Maccato,M,Faro,S et al: The microbiology of post-caesarean
wound morbidity Obstet Gynecol ,1993,81,383-386.
Cassell,GH,Davis,RD, Waites KB et al: Isolation of Mycoplasma
hominis and Ureaplasma urealyticum from amniotic fluid at
16-20 weeks of gestation potential effect on outcome of pregnancy
Sex Transm Dis 1983:10:294-302.
Taylor-Robinson,D,Munday,PE: Mycoplasmal infection of the
female genital tract and ist complications In: Hare MJ(ed)Genital
tract infections in women Churchill Livingstone, Edinburgh,1988:
pp 228-247.
Yoon,BH,Romero,R,Lim JH et al: The clinical significance
of detecting Ureaplasma urealyticum by the polymerase chain
reaction in the amniotic fluid of patients with preterm labour
Am J Obstet Gynecol, 2003,Oct:189(4):919-24.
Gannon,H:Ureaplasma urealyticum and its role in neonatal
lung disease Neonatal Netw 1993 Apr:12(3):13-8.
Kotecha,S,Hodge,R,Schaber JA et al: Pulmonary Ureaplasma
urealyticum is associated with the development of acute lung
inflammation and chronic lung disease in preterm infants
Pediatrs Res 2004 Jan:55(1):61-8 Epub 2003 Nov 06.
Friedlander AM,Braude AI: Production of bladder stones by
huma T-mycoplasma nature 247-67,1974.
Kaya S,Poyraz,O,Gokce G et al: Role of genital mycoplasmata
and other bacteria in urolithiasis Scand J Infect Dis. 2003:35(5):315-7).
Thomsen AC: Occurrence of mycoplasma in urinary tracts of
patients with pyelonephritis J Clin Microbiol 1978 Jul:8(1):84-8.
Thomsen AC: Mycoplasmas in human pyelonephritis: demonstration
of antibodies in serum and urine J Clin Microbiol 1978 Aug:8(2):197-202.
Birch DF,Fairley,KF,Pavillard RE: Unconventional bacteria
in urinary tract disease:Ureaplasma urealyticum Kidney Int.
1981 Jan:19(1):58-64.
Krieger Jn,Kenny GE: Evidence for pathogenicity of Ureaplasma
urealyticum for the urinary tract derived from animal models
Pediatr Infect Dis 1986 Nov-Dec 5(6 Suppl):S319-21.
Pickering WJ, Birch DF: Bacteriologic and serologic findings
in experimental pyelonephritis caused by Ureaplasma urealyticum
Infect Immun 1989 Apr 57(4):1235-9.
Taylor-Robinson,D, McCormack,WM: Mycoplasma in human genitourinary
infections, in the Mycoplasmas, JG Tully, FR Whitcomb (eds)
New York Academic, 1979,vol 3,chap X)
Keat AC et al:Role of Chalmydia trachomatis and HLAB27 in
sexually acquired reactive arthritis Br Med J 1:605,1978
Horowitz S,Horowitz J,Taylor-Robinson D et al: Ureaplasma
urealyticum in reiters syndroma J Rheumatol 1994,21:877-82
Taylor-Robinson,D,Gilroy,CB,Horowitz S et al: Mycoplasma
genitalium in the joints of two patients with arthritis Eur
Clin Microbiol Infect Dis 1994:13:1066-1069
Erlacher,L,Wintersberger,W,Menschik,met al: reactive arthritis:
urogenital swab culture is the only useful diagnostic method
for the detection of the arthritogenic infections in extra-articularly
asymptomatic patients with undifferentiated oligoarthritis
Br J Rheumatol 1995 Sep:34(9):838-42.
Cassel,Gh,Cole BC: Mycoplasma as agents of human disease
New Engl J Med 1981,:80-89)
Lehmer,RR,Andrews,BS,Roberston,JA:Clinical and biological
characteristics of Ureaplasma urealyticum induced polyarthritis
in a patient with common variable hypogammaglobulinaemia
Ann Rheum Dis 1991:50:574-6.
Furr,PM,taylor-Robinson,D,Webster ADB: Mycoplasma and ureaplasmas
in patients with hypogammaglobulinaemia and their role in
arthritis: microbiological observations over twenty years
Ann Rheum Dis 1994?53:183-187.
Sequeira,W,Jones,E,Darryl MB:Mycoplasma pneumoniae infection
with arthritis and a varicella-like eruption JAMA 1981:246:No.17,1936-1937.
Echahidi,F, Muyldermans,G, Lauwers,S, Naessens,A: Development
of an enzyme-linked immunosorbent assay for serotyping Ureaplasma
urealyticum strains using monoclonal antibodies. Clin Diagn
Lab Immunol 8, 52-27, 2001.
Echahidi,F, van Geel,K, Lauwers,S, Naessens,A: Comparison
of two methods for serotyping Ureaplasma urealyticum clinical
isolates. J Microbiol Meth 49, 157-161, 2002.
Zariffard,MR, Saifuddin,M, Sha,BE, Spear,GT: Detection of
bacterial vaginosis-related organisms by real-time PCR for
Lactobacilli, Gardnerella vaginalis and Mycoplasma hominis.
FEMS Immunol Med Microbiol 4, 277-281, 2002.
Mena,L, Wang,X, Mroczkovski,TF, Martin,DH: Mycoplasma genitalium
infections in asympmtomatic men and men with urethritis attending
a sexually trasnsmitted diseases clinic in New Orleans. Clin
Infect Dis 35, 1167-1173, 2002.
Jensen,JS, Borre,MB, Dohn,B: Detection of Mycoplasma genitalium
by PCR amplification of the 16S rRNA gene. J Clin Microbiol
41, 261-266, 2003.
Deguchi,T, Yoshida,T, Yokoi,S et al: Longitudinal quantitative
detection by real-time PCR of mycoplasma genitalium in first-pass
urine of men with recurrent nongonococcal urethritis. J Clin
Microbiol 40, 3854-3856, 2002.
Krieger,JN, Riley,DE: Prostatitis: what is the role of infection.
Int J Antimicrob Agents 19, 475-479, 2002.
Labbé,A-C, Frost,E, Deslandes,S, Mendonca,AP, Alves,AC, Pépin,J:
Mycoplasma genitalium is not associated with adverse outcomes
of pregnancy in Guinea-Bissau. Sex Transm Inf 78, 289-291,
2002.
Domingues,D, Tavira,LT, Duarte,A, Sanca,A, Prieto,E, Exposito,F:
Ureaplasma urealyticum biovar determination in women attending
a family planning clinic in Guinea-bissau, using polymerase
chain reaction of thre muntiple-banded antigen gene. J Clin
Lab Anal 16, 71-75, 2002.
Yoshida,T, Maeda,S, Deguchi,T, Ishiko,H: Phylogeny-based
rapid identification of mycoplasmas and ureaplasmas urethritis
patients. J Clin Microbiol 40, 105-110, 2002.
Aaltone,R, Jalava,J, Laurikainen,E, Karkhainen,U, Alanene,A:
cervical ureaplasma urealyticum colonization: comparison
of PCR and culture for its detection and association with
preterm birth. Scand J Infect Dis 34, 35-40, 2002.
Kenny,GE, Cartwright,FD: Susceptibilities of Mycoplasma hominis,
M. pneumoniae, and Ureaplasma urealyticum to GAR-936, dalfopristin,
dirithromycin, evernimicin, gatifloxacin, linezolid, moxifloxacin,
quinupristin-dalfopristin, and telithromycin compared to
their susceptibilities to reference macrolides, tetracyclines,
and quinolones. Antimicob Agents Chemother 45, 2604-2608,
2001.
Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet STD Centrum munkatársai:
Módszertani ajánlás a szexuális úton terjedő infekciók kivizsgálására
és kezelésére. Egészségügyi Közlöny 52, 1509-1518, 2002.
Ballard,RC, Fehler,HG, Htun,Y, Radebe,F, Jensen,JS, Taylor-Robinson,D:
Coexistence of urethritis with genital ulcer disease in South
Africa: influence on provision of syndromic management. Sex
Transm Inf 78, 274-277, 2002.
Taraskina,AE, Savicheva,AM, Akopian,TA, Soroka,AE, Momynaliev,KT,
Govorun,VM: Drift of tetM determinant in urogeital microbiocenosis
containing mycoplasmas during treatment with tetracycline
antibiotic. Bull Exp Biol Med 134, 60-63, 2002.
Manimtim,WM, Hasday,JD, Hester,L, Fairchild, Lovchik,JC,
Viscardi,RM: Ureaplasma urealyticum modulates endotoxin-induced
cytokine release by human monocytes derived from preterm
and term newborns and adults. Infect Immun 69, 3906-3915,
2001.
Barton,PT, Gerber,S., Skupski,DW, Witkin,SS: Interleukin-1
receptor antagonist gene polymorphism, vaginal interleukin-1
receptor antagonist concentrations, and vaginal Ureaplasma
urealyticum colonization in pregnant women. Infect Immun
71, 271-274, 2003.
PAGE 30
VISSZA
|
